2013. március 1., péntek

9.Fejezet [Befejezés]

Sziasztok Úr isten el se hiszem,hogy tényleg befejeztem egy blogot.Igaz nem úgy ahogy szerettem volna de akkor is.Ahhoz képest,hogy ez volt az első én büszke vagyok magamra...:D Mivel csak egy valaki  szavazott(akinek nagyon köszönöm) és ő úgy hogy legyen egy rész ezért felrakom:DDDIgaz nem lett valami nagyon hosszú de mint már leírtam csak fogadásból csináltam a blogot. A Ház a tónál szavazást viszont elindítom de teszek hozzá még egyet hogy melyiket nyissam meg mert most van 2  ötletem is:DMajd mind a 2ről írok egy ilyen kis bevezetőt és amelyik jobban tetszik azt majd elindítom ha lesznek rá olvasok;DRemélem tetszeni fog a rész és nem csalódtak nagyon bennem.Végezetül jó olvasást


5.Évvel később

5 év.Ennyi idő telt el mióta Liamről tudom,hogy a bátyám és Karent az anyámnak hívom.Leírhatatlan érzés tudni,hogy nem halt meg az igazi anyád.Egyszerűen melegséggel tölt el.Ilyenkor azt szokták mondani,hogy miden jó ha a vége jó,de ez nem így van.Az egyik felem örül de a másik sír.Kívül smile de belül fáj mi?Mondta mindig Lis,de már többet nem hallhatom tőle.Igen soha.3 éve kiderült róla,hogy leukémiás és 1 éve meg is halt.Nagyon nehéz volt túltennem magam rajta és Niallnek is.Együtt sirattuk őt elég hosszú ideig végül beláttuk,hogy ezzel nem hozzuk őt vissza így próbáltuk magunkat túltenni rajta.Apunak sem ment egy könnyen.Ő összeomlott teljesen leépült.Alkoholista és drog függő lett.Pár hónapja saját akaratából bevonult egy rehabilitációs központba.Louis és Eleanor hála a jó égnek nagyon jól megvannak és már a baba is közeleg.Liam és Danielle túl vannak az esküvőn.4 éve boldog házasok és Danielle egy gyönyörű kisfiúnak adott életet.Zayn és Perrie viszont nem volt ilyen szerencsés.A Little Mix karriere szárnyalt ahogy a One Directionnak.Azt mondják a távolság nem akadály a szerelem számára,de ha már évente rosszabb esetben kétévente látod a szerelmedet az nem a hosszú kapcsolat titka.Gondolom ebből már rájöttetek,hogy ők szakítottak.Niall nem keresi a szerelmet és elmondása szerint már nem is lesz annyira szerelmes senkibe se mint Lisbe volt.És,hogy most mi van velem és Harryvel.Zűr.Jó nagy zűr.A turné és a suli nem köthető össze főleg ha felvesznek New Yorkba.Ő is a karriert választotta és én is.Először azt hittük,hogy menni fog.Minden tökéletes volt amíg nem jött a Madison Square Garden nagy koncert.Ott voltam vele végig de megjelent Taylor Swift és a szemem láttára teperte le őt,és ebben még nem is ez a legszörnyűbb hanem az,hogy ő nem ellenkezett.Azóta játsszuk ezt a se veled se nélküled sztorit.Ő mindig keres de én hol válaszolok rá hol nem.Végül talán jobb is ez így néha egy-két éjszaka érzelmek nélkül és másnap nyugodtan teszünk úgy mintha mi sem történt volna. Igaz mennek a találgatások,hogy mi együtt vagyunk vagy nem.És most jön a nagy kérdés.Hogy tudok Harryvel összejárni?A válasz egyszerű.Miután történtek a tragédiák a One Direction Londonből átköltözött New Yorkba.
-Kész vagy?-dugta be a fejét Cher.Bólintottam majd lementem utána.Cher nem bírta tovább a sztár életet ezért inkább egy kicsit szüneteltet.Beiratkozott az egyetemre és most végzősek vagyunk.Beültünk a kocsiba majd elindultunk.Hirtelen valami elkezdett a zsebembe rezegni.
-Szia.Mizu?Milyen a turné?-kérdeztem mosolyogva bátyámtól.Nem tudom,hogy tudott most felhívni mivel ma Bécsben vannak és ugye az időeltolódás.
-Szia.Jó hallani a hangod.Unalmas és hiányoznak Daniék is.-halottam a hangjában a szomorúságot de valami más is volt benne.
-Velük minden rendben majd az érettségin találkozok velük és Elel is.Jujj olyan kár,hogy nincs itt Louis olyan cuki a pocakja és már rugdos is.-meséltem neki nagy lelkesedéssel.
-Mint az apja.Lehet,hogy ő nem énekes hanem focista lesz?-tette fel a nagy kérdést.
-A-a énekes lesz.-mondtam neki büszkén.
-Ezt honnan tudod olyan biztosan?-éreztem a hangjában a meglepettséget.
-Hát tegnap voltunk ultrahangon és kislány lesz.De erről csitt mert Louis még nem tudja majd ha Londonban lesztek odamegy Eleanor és majd akkor elmondja neki.-mosolyogtam mint a tejbe tök.-Liam sajnálom de mennem kell itt vagyunk.Szia és szeretlek.
-Oké jó legyél és én is szeretlek.-mondta majd bontotta a vonalat.Nagyot sóhajtva szálltam ki a kocsiból.Elindultunk a kapu felé ahol Brookal és Faithtel találkoztunk.Köszöntünk egymásnak majd hátra mentünk.A bizonyítványosztás a hátsó kertben volt.Mikor odaértünk mindenki elfoglalta a helyét.Mi négyen az első sorba ültünk a suli plasztikjaival együtt.
-Köszöntöm a diákokat és a szülőket.-lépett a színpadra az Igazgatónő.Elmondta mekkora megtiszteltetés számára egy ilyen nagy iskolának az igazgatójának lenni és satöbbi satöbbi.Kiosztotta az osztályok bizonyítványát majd jöttünk mi.Kiosztották az érettségiket majd jött az év diákja.
-És az év diákja-mondta az igazgatónő majd kibontotta a borítékot.-Victoria Munro nagy tapsot neki.-mosolyodott el majd elkezdett ő is tapsolni a tömeggel.Mosolyogva felálltam a helyemről és kimentem az állványra.-Mondj egy kisebb beszédet-suttogta a fülembe az igazgató.Bólintottam majd a mikrofon elé álltam.
-Nos nem készültem beszéddel mivel álmomban sem gondoltam volna,hogy én leszek az év diákja.-emeltem fel a fejem.Körbenéztem az egybegyűlteken ám egy ponton megakadt a szemem.Itt van eljött csak értem.-Öhm...Ez az iskola sok mindenre megtanított.Mint az,hogy semmi sem fáj jobban ha nem lehetsz azzal az emberrel akit mindennél jobban szeretsz.Megtanította,hogy nem számít mi történik az életben nem szabad leragadnod és gyötörnöd magad,hogy mi lett volna ha nem történik meg vagy ha nem pont akkor,de mindig ott van az a ha.Talán ha nem lenne most én sem állhatnék itt,és akkor nem tanulhattam volna meg mind ezt.Nem tudom mi lesz ezek után velem velünk az életben de egyet tudok,hogy annak ellenére amit 4 éve történt még mindig teljes szívemből szeretlek.-mondtam a szemébe az utolsó mondatomat.Üres tekintettel nézett maga elé.Nagy tapsvihar közepette lementem a színpadról.Azonnal felé mentem és ő is jött.Mikor találkoztunk azonnal a karjaiba kapott és megcsókolt.Azonban levegő hiány miatt elkellet válnunk.
-Még mindig szeretlek és nem érdekel mi történt Taylorral.-néztem a szemébe.
-Még mindig ugyan úgy szeretlek és nagyon nagyon sajnálom ami a Madison Square Gardenben történt.-fogta az arcom a két keze közé és újra megcsókolt.

Most mi van Torival és Harryvel.
2év után összeházasodtak és 3 gyerekük született:Darcy,Josh,és Cheryl.Josh az apja nyomdokaiba lépett és ő is énekes lett.Darcy Danielle segítségével bejutott egy nagyon jó táncművészeti iskolába és mára ő az egyik legkeresettebb táncos.Cheryl pedig a modell karrierjét építgeti.Louis és Eleanor Kate születése után összeházasodtak és minden rendben van köztük.Liam és Danielle még mindig nagyon boldogok és igazi nagy család lettek miután megszülettek az ikrek.Zayn és Perrie rájött,hogy ők nem bírják egymás nélkül és így újra megpróbálták.Azóta boldog házasok és szülők lettek.Niall és Demi Lovato egymásra találtak igaz még nem házasodtak össze de a baba úton van náluk is.És mi lett a One Directionnal.Eljött a visszavonulás ideje.Pár éve átlagos emberekként élik az életüket de amint mindenki úgy érzi,hogy itt az ideje a nagy visszatéréshez újra a régi erő bedobással lendülettel és fiatalsággal fognak dolgozni.

2013. január 13., vasárnap

8.Fejezet

Sziasztok egy kis késéssel de itt az új rész.Sajnálom,hogy nem hoztam előbb de a félévi hajtás miatt nem volt időm.Köszönöm a kommented Andrea Varga és örülök,hogy tetszik amit írok igyekszem :DD.Végezetül jó olvasást!:DD
~Wiw




Liam hirtelen azt se tudta,hogy mit csináljon Harry pedig csak nézett rám nagy szemekkel.Mikor mind a ketten észhez tértek a legértelmesebb rontott be a szobába.
-Tori te mit képzelsz magadról,hogy a dokitól kell megtudnunk,hogy haza engednek?-támadt rám Louis miközben elém lépett.
-Először is neked is szia Louis.Másodszor most tudtam meg kb. 5 perce-világosítottam őt fel.
-Ohh akkor ez esetben bocsánatot kérnék tőled.-Nézett rám majd lehuppant a fotelbe.Ahogy körbe néztem a szobán eszembe jutott,hogy lassan egy hónapja kórházba vagyok.
-Min gondolkozol  kicsim?-Kérdezte Harry.
-Azon,hogy kb.az utóbbi egy hónapot kórházba töltöttem.-Döntöttem fejem mellkasának.Halottam szíve zakatolását amitől mégnagyob mosoly terült szét az arcomon.
-Ezt mind te váltod ki belőlem.-Suttogta fülembe Harry.
-Honnan tudtad,hogy erre gondolok?-Emeltem fel fejem és néztem szemébe.Ő csak elmosolyodott majd majd megrázta a fejét amitől a fürtjei össze vissza kócolódtak.-Egyébként el kéne kezdeni pakolni,hogy holnap csak a papírokat kelljen aláírni és viszlát kórház hello London.-Mosolyogtam és közben ide oda csapkodtam.Kikászálódtam Harry öléből majd a szekrényemhez léptem és mindent beledobáltam a sporttáskámba.Liam is mellém lépett majd ő is hozzálátott pakolni.
-Skacok nekünk mennünk kell-állt fel Lou a helyéről.
-Miért?-fordultam meg és csuktam be az ajtót.
-Mert vége a látogatási időnek és én ma Elenorral vacsizok.-Állt fel a helyéről majd odament Harry-hez és a kezébe adta a mankót.Segített neki felállni majd elindultak az ajtó felé.Hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladtam előttük az ajtón majd elindultam Mr.Austin irodája felé.Bekopogtam majd egy halk tessék után benyitottam.
-Jó estét Mr.Austin elnézést a zavarásért de egy számomra fontos dolgot szeretnék öntől kérdezni-Kezdetem bele a mondandómba.
-Mondjad csak Tori.-Nézett fel rám mosolyogva.
-Nos mivel holnap kiengednek innen  azt szeretném kérdezni...hát,hogy...nah,hogy ma Harry nem aludhatna itt?-Néztem rá a dokira kölyökkutya szemekkel.Félperces gondolkozás után végre megszólalt.
-Jó rendben legyen-Sóhajtott egy nagyot.Odaszaladtam hozzá majd megöleltem.Hirtelen érte a cselekedetem hiszen még szerintem ilyet senki sem csinált.Elhúzódtam tőle majd az ajtó felé indultam.
-Köszönöm és  még egyszer elnézést a zavarásért-Néztem vissza majd becsuktam az ajtót.Gyorsan vissza rohantam a kórterembe ahol még hál Istennek ott voltak a srácok.
-Nos Harry ha lehetne itt aludnál?-Néztem rá póker arccal.
-Ez csak természetes már hiányzol.-Bigyeztette le a száját kiskutya pofit vágva.
-Hát akkor sajnálom Louis most egyedül kell elmenned-fordultam a mellettem álló srác felé.Ő csak bólintott egyet majd távozott.Odamentem az ágyamon ülő barátomhoz majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Hé csak ennyit kapok?-Nézet rám felháborodottan.Elmosolyodtam majd közelebb hajoltam  hozzá nyomtam egy csókot a szájára.-Ez már sokkal jobb volt.-Szólalt meg miután ajkaink elváltak.Liam elmet tusolni majd én is.Harry-nek kicsit nehézkesen ment mivel a gipsz nem lehet neki vizes.Miután ős is kész lett és bebújt mellém percek alatt elaludtam.Reggel arra keltem,hogy valaki az oldalam simogatja.Megfordultam és szembe találtam magam egy mosolygós Harry-vel.
-Jó reggelt napsugár-hajolt közelebb hozzám majd óvatosan megcsókolt.
-Ennél jobb nem is lehetne.-Mosolyodtam én is el.Még egy kicsit feküdtünk majd elmentem a táskámhoz és a tetejéről elvettem egy egyszerű ruhát.



Bementem a fürdőbe majd ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a meleg víz alá.Mikor kiszálltam magam köré tekertek a törölközőmet és a tükör elé álltam.Hajam kifésültem majd megszárítkoztam és végül felöltöztem.Teljes harci díszben mentem vissza a fiukhoz.odamentem bátyámhoz majd adtam az arcára egy puszit.Ő azzal a lendülettel felállt és befoglalta a fürdőt.Gyorsan bepakoltam a táskámba majd elmentem a dokihoz a papírjainkért.Mire vissza értem már mind a kettő fiú teljesen készen álltak.Odanyomtam Liam kezébe a papírokat és aláírta azokat.Elvettem volna Harry-től a táskám de ő makacskodott és ő akarta vinni ám az én észérvem miatt miszerint neki mankója van és sérült ezért muszáj volt odaadni nekem.Sértődötten elindult a lift felé de nem bírta sokáig mivel amikor mellé értem megcsókolt.Mikor nyílt a lift ajtaja gyorsan beszálltunk és a bátyám is pont ideért.Hárman lementünk az aulába majd mikor mentünk volna ki megrohamoztak minket a fotósok.Szegény Harry-t és Liam-et szinte szét szették a kérdéseikkel.Mikor már majdnem a kocsinál voltunk két érdekes kérdés is megütötte a fülem mégpedig az egyik.
 Liam igaz,hogy Victoria a hugod? és Harry mi van közted és Victoria között?
 -Na jó ezt nem így akartam közölni a nagyvilággal sőt nem is nagyon akartam mivel megakartam védeni a hugom az utálkozóktól de hát akkor így mondom el.Tori akinek köszönhetem,hogy még élek a hugom-mondta Liam mosolyogva majd magához húzott és megölelt.
-Akkor ha már Liam vallott és is.Már nem kevés kérdést kaptam ezzel kapcsolatban,hogy mi van köztem és Tori között amikre nem nagyon válaszoltam mivel én sem akarom,hogy bántsák.Szóval Tori a barátnőm akit nagyon szeretek-Mosolygott Harry majd odamentem hozzá és megcsókoltam.A paparazzik persze kaptak az alkalmon és villogtatni kezdtek.Miután a srácok válaszoltak úgy nagyjából minden kérdésre beszálltunk a kocsimba-amit Gemma hozott tegnap-és elindultunk először hazamentünk a cuccaimért majd Harry-hez.


2013. január 3., csütörtök

Új Blog!!

Sziasztok!Mint azt már a bejegyzés címében is láthatjátok nyitok egy új blogot.Többet nem is mondanék róla      
http://dreamsbwiw.blogspot.hu/ itt megtaláljátok:DD

2013. január 1., kedd

7.Fejezet

B.U.É.K!:DD
Sziasztok!Ehhez a részhez sok hozzáfűzni valóm nincs csak annyi,hogy jó olvasást:DDD
~Wiw


2 nap telt el azóta,hogy fény derült a titokra.Kezdek hozzá szokni,hogy Karen az anyukám és,hogy Liz csak féltestvérem.Ian tegnap elment L.A.-be de előtte még bejött hozzánk sőt még Harry-hez is elment.Ha már Harry-nél vagyunk jövőhéten megy vissza Londonba a dokihoz apu pedig holnap hozzáfog a költözködéshez.A körülmények miatt úgy döntöttem,hogy elfogadom Harry ajánlatát és hozzá költözöm.Most egyenlőre időre és térre van szükségem.Apu nagy nehezen belement,hogy Harry-vel éljek habár nyílt titok,hogy ő jobban örült volna ha Li-ékhez költözöm de ez van.Liam tegnap óta nyavajog,hogy haza akar menni.Ahhoz képest,hogy 2 napja műtötték nem látszik rajta.Most is a szobába járkál fel alá miközben Dani-vel beszél telefonon.
-Istenem nem hiszem el én nem bírom tovább engedjenek haza-Tette le Liam a telefont majd rám nézet.-Te,hogy bírod ilyen jól?-Kérdezte ugyan is én teljesen elvoltam idebent.
-Talán mert itt van ingyen cirkusz Liam módra-Nevettem el magam mire ő hozzám vágott egy párnát.-Hééé-nevettem tovább majd visszadobtam a párnát.Ebből megint egy olyan párnacsata lett volna mint tegnap ha nem ront be Karen.
-Sziasztok gyerekek-köszönt vidáman-Ugye nem megint olyan párnacsatát akartatok csinálni mint tegnap?-Húzta fel a szemöldökét.Liam lesütötte a szemeit mivel nekem a tegnapi csatánk alatt felszakadtak a varrataim.
-Nem anyu hova gondolsz?Nem szeretném,hogy baja essen a hugomnak-Nézett Karenre Liam.Először komolyan de a végét nem bírta ki nevetés nélkül.Bátyám elvánszorgott az ágyamig majd bebújt mellém.Karen mosolyogva nézte,hogy Liam-et elfogadtam és már őt is kezdem.Jó látni mikor ő is mosolyog valahogy az én arcomra is mosolyt csal.Karen leült az ágy szélére mire én oda csúsztam hozzá és szorosan megöleltem.Meglepte a cselekedetem őt,de a végén visszaölelt.Akaratlanul is lefolyt egy-két könnycsepp az arcomon.Ezt ő is megérezte ezért még szorosabban ölelt magához és a hátam simogatta.
-Szeretlek anya-mondtam ki hangosan amit gondolom Liam is hallott mivel ő is odajött hozzánk és megölelt minket.
-Én is szeretlek anya-Mondta neki bátyám is.Anyából hirtelen előtört a sírás.
-Köszönöm,hogy vagytok nekem.-Suttogta alig hallhatóan.Az idilli pillanatot a doki zavarta meg ugyan is menni kéne a vizsgálatokra.Először elment Liam én addig ott maradtam anyával.Mesélt nekem arról,hogy milyen nehéz volt elengednie és,hogy nem telt el úgy nap,hogy ne gondolt volna rám.Láttam rajta,hogy közel áll ahhoz,hogy elsírja magát de újra megöleltem őt,hogy biztosítsam róla nem kell félnie már itt vagyok.Miután elengedtük egymást én is meséltem a gyerekkoromról a suliról és arról,hogy mik a terveim a jövővel kapcsolatban.Figyelmesen végig hallgatott majd mennie kellet ugyan is ők ma sajnos vissza utaznak Wolverhampton-ba.Mikor Liam belépett az ajtón anya akkor kart kimenni gyorsan elköszönt tőle majd már el is ment.
-Kivették a varratokat és azt mondta a doki,hogy holnap haza mehetek-újságolta el boldogan.Én valahogy nem tudtam neki ennyire örülni hiszen nekem minimum még két napot bent kell maradnom a tegnapi miatt.Nyílt az ajtó és újra bejött a doki.Intett felém egyet miszerint mennem kell.Elindultam kifelé de Liam megállított.
-Tudom,hogy téged holnap nem engednek ki ezért itt maradok veled.-ölelt meg gyorsan majd el is engedett.Elmentem a doki után majd be a vizsgálóba.
-Szia Tori.Hogy érzed magad?Fáj még a sebed?-Nézett fel a papírjából a doki.
-Jó napot.Hát még annyira nem vagyok fitt mint Liam de megvagyok és már a seb sem fáj annyira.-Mosolyogtam a doki felé óvatosan.
-Rendben feküdj le kérlek.-Mutatott a vizsgáló ágyra.Eleget tettem kérésének majd már tapasztaltan felhúztam a toppom felsőjét.Megnézte a sebem majd kivett egy varratot.-Rendben ahhoz képest.hogy téged tegnap újra összekellet varrnunk szépen gyógyul úgy mint Liam-nek.Szóval neked is kiveszem a varratokat és holnap te is haza mehetsz.-mondott végre egy mondatot mosolyogva.Kiszedte a többi varratot is majd el is engedett.Mosolyogva mentem vissza a szobába ahol Harry és Liam boldogan beszélgettek.Mikor beléptem mind a ketten rám néztek.Bátyám odajött hozzám majd megölelt.Mosolyogva vissza öleltem őt majd csak azt vettem észre hogy a karjaiba kap és berak Harry ölébe.Ő nevetve fonta derekam köré a kezét majd belepuszilt a nyakamba.
-Mit mondott a doki?-Kérdezte Liam.Először szomorú fejet vágtam mire neki látszott az arcán,hogy megijedt de azon a fejen elnevettem magam majd megszólaltam.
-Minden rendben a doki kivette a varratokat és holnap hazamehetek.-Újságoltam el a nagy hírt.

Nos mostantól állatlában minden résznél lesz egy kérdés.A mostani kérdésem pedig.
Ti mit gondoltok erről az egész hercehurcáról Haylor körül?
Nekem már a faszom ki van vele hogy minden ezzel van tele

2012. december 23., vasárnap

6.Fejezet Ian és az igazság

Sziasztok!Nos most sikerült időbe össze hoznom a részt.Nem is fűznék hozzá többet csak annyit,hogy jó olvasás!~Wiw



Mikor felébredtem már a kórteremben feküdtem a mellettem lévő ágyon pedig Liam.A szobában el helyezett fotelekben a srácok apa Liam szülei és nővérei  plusz az én hugom aludt.Hirtelen nyílt az ajtó és bejött Ian.O-óó nekem most lesz végem.
-Szia kicsim miért nem szóltál,hogy műtéted lesz és mégsem tudsz jönni?-jött oda az ágyam mellé majd megakart csókolni de elhúztam a fejem.-Mi a baj?-nézett rám aggódva.
-Ian beszélnünk kell-néztem rá jelentőség teljesen.
-Tudom-sütötte le szemeit.
-Tudod?Honnan?-Na most vagyok nagy szarba.
-Nem vagyok hülye Vic-nézett rám kicsit idegesen.-Láttam mikor bejöttem,hogy nézel Rá.És nekem is mondanom kell valamit.-Hangja elhalkult és a dühnek már nyoma sem volt a szemébe.-Elköltözünk Los Angelesbe.-Mondta elég halkan.Szerintem még ő sem hitte,hogy meghallom de mégis halottam.
-Ian ez akkor sem olyan nagy dolog mint amit én tettem.-Néztem rá most először mióta itt van.Keserűn elmosolyodott.-Figyelj nem így akartam elmondani de lehet sőt biztos,hogy jobb lenne ha szakítanánk.Hiszen
ha tudod,hogy több van köztem és Harry között mint barátság te pedig egy másik kontinensen fogsz élni akkor ez így nem kapcsolat.-Mondtam el neki a majdnem teljes igazságot.Jobb ha nem tud arról,hogy nem csak,hogy többet érzek Harry iránt mint barátságot vagy szimpla szimpátiát hanem visszavonhatatlanul bele szerettem.
-Igazad van.De attól még maradhatnánk barátok?Nem bírnám ki ha elveszítenék egy nagyon jó barátot.-Nézet rám bizakodóan.Hirtelen elgondolkodtam rajta,hogy ez jó ötlet vagy nem.De nem akartam még ennél is jobban megbántani Őt aki kihúzott a gödörből.Végső elkeseredésemben végig néztem a nem is olyan kis tárasságon majd tekintetem megakadt egy zöld szempáron.Kérdőn néztem rá.Gondolom mindent hallott szóval reménykedtem benne,hogy egyet ért velem.Bólintott egyet ami azt jelenti,hogy egy véleményen vagyunk.Elmosolyodtam majd vissza fordultam Ian-hez.
-Figyelj Ian...-Húztam neki az agyát mint régen.-Gondolkodtam és úgy döntöttem,hogy igen maradhatunk barátok.-Mosolyogtam rá majd fekve ahogy lehetett megöleltem Öt.
-Köszönöm Vic.Mondanám,hogy gyertek ki a repülőtérre de te így nem jöhetsz meg nem lehetek ilyen önző-mosolyodott el.
-Tényleg mikor indul a repülő gépetek L.A.-be?-Kérdeztem rá már és is mosolyogva.
-Holnap 10 órakor-Húzta el a száját.Szóval akkor lehet,hogy most látom őt utoljára.
-Akkor ha elmész tudnod kell valamit.A vizsgálat szerint amit tegnap elvégeztek rajtam Liam és én testvérek vagyunk-Mondtam neki.Ahogy láttam ő is padlót fogott.
-Ez most komoly?-Bólintottam-Húúú
-Az.-Nevettem fel.Félre néztem Harry-re aki mosolyogva figyelte a beszélgetésünk.Ian közelebb  hajolt a fülemhez majd mosolyogva megszólalt.
-Szólj Harry-nek,hogy jöjjön ide meg szeretném ismerni,hogy ki az aki vigyázni fog rád ha én már nem leszek itt melletted.-suttogta bele a fülemhez.Elmosolyodtam,hogy még mindig mennyire félt.Harry felé fordultam majd intettem neki,hogy jöjjön ide.Felállt majd óvatosan ide bicegett. Arrébb csúsztam az ágyon ami egy kicsit fájt de legalább Harry-t magam mellet tudhattam.Ian még egy fél órát maradt mivel még pakolnia kell neki az biztos,hogy ő és Harry kedvelik egymást sőt kitudja lehet,hogy egy életre szóló barátságot kötöttek egymással.Miután Ian elment a többiek is elkezdtek ébredezni.Mindenki odajött hozzám majd érdeklődtek,hogy érzem magam.A válaszom egy a körülményekhez képest egész jól volt.Pár percel később Liam is ébredezni kezdett.Rám nézett majd elmosolyodott.Ő tudta,hogy én a huga vagyok az orvosok elmondták neki mielőtt őt is elaltatták volna.
-Köszönöm hugi-Emelte ki az utolsó szót.Apa arcára kiült az ijedelem ahogy Karen-era is.Liam tudta,hogy mit csinál szembesíteni akarta őket a ténnyel,hogy azt már tudjuk,hogy testvérek vagyunk de azt még nem,hogy mégis hogyan.
-Apa kérlek mondt el vagy te Karen,hogy történt ez az egész.-Néztem rájuk kérlelően.Végül apa megszólalt.
-Kicsim te nem tudsz róla de én egyszer megcsaltam anyád Karen pedig akkor vált el Liam apjától.Anyáddal akkor nagyon össze vesztünk és el is költöztem otthonról Karen-hez mivel mi együtt nőttünk fel és tudtuk,hogy mindig számíthatunk majd a másikra és hát hozzá költöztem Liam-et addig saját fiamlént neveltem fel míg te meg nem születtél akkor úgy döntöttünk anyáddal.hogy kibékülünk ugyan is akkor született meg a közös gyerekünk Liz és akkor békült ki Karen és Geoff is.Mivel Geoff nem tudott rólad így Karen-nel úgy döntöttünk,hogy te velem fogsz élni és anyád is nagyon örült neki,hogy két ilyen gyönyörű lánya volt.Tori a 18-adik szülinapokor akartuk neked elmondani de anyád megígértette velem,hogy ezt sosem fogom nektek elmondani.De most elkellet mondanom az igazat.Nos ez az igazság.-Lefagytam.Egy épkézláb mondat nem jutott az eszembe elemben Liam-el aki egyből a lényegre tért.
-Szóval akkor ha én most nem kerülök kórházba ezt valószínűleg sosem tudjuk meg?-Kérdezte ingerülten bátyám.
-Liam nyugi nem szabad felizgatnod magad.-Mentem át mellé hátha egy kicsit sikerül megnyugtatnom.
-Neked meg nem szabadna felállnod-mondta nevetve miközben befészkeltem magam mellé.Az ajtó megint nyílt és bejött rajat Danielle El Anne és Gemma is kezükben egy rakat kajával.Dani mosolyogva nézte ahogy Liam védelmezően magához húz majd egy puszit nyom a hajamra.

2012. december 21., péntek

5.Fejezet Ez biztos?

Sajnálom a hosszú kihagyást de az utóbbi időben elég sok TZ-ket írtunk sőt még szünet után is írunk angolból de inkább írom a történetet mint,hogy tanuljak:)Túl unalmas :///.Ennek a nincs kedvem tanulni dolognak is megvan a következménye NEM GÉPEZHETEK!!.Egyébként mit gondoltok Haylor-ról?Tudom már egy idelye ez megy de muszáj volt megkérdeznem.Egyébként amiket hallok és olvasok azok alapján nem tesz jót a bandának.Én személy szerint "szeretem" Taylor zenéjét de magát a csajt nem.Állítólag csak ebben az éveben Harry-vel együtt 14 O.o pasija volt.Nem is szaporítom tovább a szót .
JÓ OLVASÁST! ~Wiw




Ian hangja más volt mint amit már megszoktam tőle.Olyan furcsa és félelemmel teli.Nem akartam egyedül hagyni Harry-t de muszáj volt elmennem lerendezni a dolgokat Vele.Segítettem Anne-nek és Gemmá-ak lerendezni a srácokat majd kimentem és be szálltam a kocsimba,mikor rájöttem,hogy a kulcs Liam-nél van.Gyorsan vissza szaladtam a házba,hogy megkeressem őt.Épp mentem volna be Harry szobályába mikor lentről Gemma kiáltását halottam meg.Azonnal lerohantam a nappaliba majd a konyhába ahol megláttam Liam-et a földön Gemmát pedig mellette térdelni.
-Gemma mi történt?-Néztem rá kétségbe esetten.
-Nem tudom.Bejöttem,hogy segítsek neki Harry-nek felvinni a kaját majd lépett egyet és összeesett-Hadarta el egy szuszra a lány miközben szemeiből patakként folytak a könnyei.
-Anne légyszi hívd a mentőket-Kiabáltam fel az emeletre.
-Miért mi történt?-rohant le a lépcsőn-Tori hol vagytok?
-Itt a konyhában-Válaszoltam miközben Liam életjeleit néztem meg -Basszus Gemma segíts!-Néztem rá könnyes tekintettel ugyanis Liam pulzusát alig lehetett kitapintani.
-Itt meg mi...Úr isten mi van Liam-mel?-Kérdezte Anne.Gyorsan odadobtam neki a telefonom amibe az előbb bepötyögtem a mentők számát.Anne szinte azonnal kapcsolt és tárcsázta a számot.Lediktálta a címet majd közölték,hogy 10 percen belül itt vannak.Idő közben Harry is lejött aki hirtelen azt sem tudta mit csináljon.Ahogy a telefonban mondták 10 perc múlva már kint is voltak a mentősök.Liam-mel akartam menni de Anne ragaszkodott hozzá,hogy ő menjen.Amint a szirénázó mentőautó elhagyta az utcát azonnal betuszkoltam mindenkit a kocsiba majd a kocsikulccsal a kezemben mentem vissza többiekhez.Amilyen gyorsan csak tudtam mentem végig az utcákon még el nem értük a kórházat.Gemma elment megkeresni Anne-t,én pedig segítettem Harry-nek bejönni.A recepciónál Gem és Anne vártak majd mikor oda értünk elindultunk Liam kórterem felé.Mikor a doki kijött azonnal letámadtam.
-Doktor úr mondja ugye rendbe jön Liam?-Néztem rá kérlelően bár éreztem,hogy valami komoly baj van
-Sajnálom de nem mondhatok semmi biztatót.Mr.Payne mint tudjuk 1 vesével él és fenn áll a veszély,hogy ez a veszélye is felmondja a szolgálatot.Ha reggelig nem javul az állapota donort kell neki keresni vagy  akár meg is hallhat.-mondta rezzenéstelen arccal a doki.
-És ha kell donor bárki jó lehet akinek ugyan az a vércsoportja mint Liam-nek akár egy barát is?-Kérdeztem meg az előttem áló dokit akit Mr.Austin-nak hívtak.
-Igen ezt jól mondtad kedvesem...-hirtelen Liam kórterméből kijött egy nővér és azonnal behívta Mr.Austin-t.Nem bírtam mozdulni csak üres tekintettel bámultam magam elé.Hirtelen egy kéz karolta át a derekam majd mikor oldalra néztem szembe találtam magam egy könnyes smaragdzöld szempárral.Ahogy ránéztem azonnal a karjaiba borultam és zokogni kezdtem.Kezét fel-le járatta a hátamon nyugtatás kép.
A doki feszülten jött ki a kórteremből majd azonnal odajött hozzánk.
-Nos-kezdett bele a mondandójába-Mr.Payne életjelei gyengülnek sürgősen kell egy donort találnunk-Nézett rá jelentőség teljesen.Tudtam mit kell tennem.
-Mr.Austin én szeretném ha engem megvizsgálnának mint donort.-Láttam hogy Harry-nek kifolyik 1-2 könnycsepp a szeméből és erősebben huzott magához.
-Biztos benne Tori?
-Teljesen.Veszíteni valóm nincs max csak 1 vese de a másikkal még ugyan úgy tudok egészségesen élni.-Mondtam határozottan.
.-Rendben akkor jöjjön el velem vérvételre-mondta majd elindult a laborba.Amint a doki eltűnt a folyosó végén Harry szorosan húzott magához majd ajkait az enyémekre helyezte és lágyan és féltőn megcsókolt.
-Nyugi nem lesz semmi baj még az sem biztos hogy jó leszek donornak.-simítottam végig karján.
-De én akkor is féltelek most kaptalak vissza nem akarlak elveszíteni.-Mondta miközben arcom két keze közé fogta és egy homlok puszit kaptam.
-Nem fogsz ígérem -adtam a szájára egy szájra puszit majd elmentem a laborba.Mr. Austin már várt rám.Leültem az egyik székre majd éreztem egy enyhe szúrást.Pár másodpelrcel később már az eredményekre vártam.Pár perc múlva vissza jöt Mr. Austin.
-Nos Tori Ön testvéri kapcsolatban áll Liam-mel a vércsoportotok megegyezik szóval alkalmas vagy donornak.-Na álljon meg a menet.MI??Liam a bátyám nem az nem lehet.
-Mr.Austin biztos benne hogy én és Liam testvérek vagyunk?
-100%-nézte meg újra papírját amit át nyujtott nekem.Lesokkolva mentem vissza a többiekhez.Idő közben bejöttek a srácok Liz és Danielle is.
Az utóbbi azonnal oda jött hozzám majd szorosan átölelt.
-Köszönöm,hogy próbálsz segíteni.-suttogta a fülembe
-Nem csak próbálok hanem segíteni fogok.-mondtam neki majd elengedtem.Mindenki körbe állt és várták,hogy mit mondok.
-Hát...szerintem a vérvizsgálat mindent elmond.-adtam át a hozzám legközelebb álló személynek a leletet aki Louis volt.
-Liam és Tori..-kezdett bele de hirtelen megállt-ez biztos?-Bólintottam egy nagyot
-Igen Liam és Tori folytasd-nézett Louis-ra Harry idegesen és sürgetően.
-Liam és Tori testvérek a vércsoportjuk megegyezik és Tori alkalmas donornak.-Fejezte be a mondatot Louis.Hirtelen mindenki lefagyott Liz-t ez az egész lesokkolta.Mr.Austin vissza jött,hogy megkérdezze felkészültem-e a műtétre.Beleegyezően bólintottam.Mindenki csoportosan megölelt plusz Harry-től kaptam egy csókot amibe minden érzését belesűrítette.
-Vissza jövök-suttogtam neki majd elengedtem és kövedtem a dokit aki elküldött átöltözni valamilyen ilyen izébe(bocsi nem tudom a nevét szerk.megj.) majd bementem a műtőbe.Liam-et már bevitték majd a mellette lévő ágyra lefektettek és elaltattak.

2012. december 1., szombat

4.Fejezet Veled akarok lenni

Tudom sokat késtem de nem volt életkedvem felrakni.De most viszont hozom és holnapra lehet ,hogy jön a kövi is de megjegyzem még egyszer CSAK LEHET. Sajnálom ,hogy nem hoztam de nem tudtam befejezni a részt.De hála az unalmas irodalomnak megírtam.A részről csak annyit,hogy kurva szar és rövid de most ez jött ki belőlem.
Pusszant Wiw.


4.Fejezet.Veled akarok lenni.


Tori szemszöge


Harry csókja meglepett,de jó volt.A pillangóim felébredtek.Kezeim automatikusan a nyaka köré fontam,míg ő derekamnál fogva húzott magához közelebb.Mikor elváltunk beugrott egy kép Ian-ről és,hogy Én most konkrétan megcsaltam.De nem érdekelt.Az igazi szerelmemmel lehettem.
-Mi a baj?-kérdezte Harry miközben vissza feküdt.Mivel húzott magával Én meg nem  akartam fájdalmat  okozni neki azzal,hogy rádőlök így inkább felálltam  és a mellkasa mellé ültem.Kezeit derekam köré fonta Én pedig azokat az övével.-Szóval mi a baj?-kérdezte meg újra egy akkora mosollyal  a fején amely fültől fülig ér.
-Csak gondolkoztam.Tudod kb. 1 éve költözött egy család Holmes Chaple-ba és a fiúval akit Ian-nek hívnak nagyon jó barátok lettünk majd fél éve úgy döntöttünk,hogy megpróbáljuk együtt és  azóta is együtt vagyunk -az arcát fürkésztem amelyről eltűnt az a mosoly és a szorításon is engedett a derekam körül de én még mindig tartottam a kezét.-De tudott mi az érdekes-Fojtattam mondandóm.
-Nem.Mi!
-Az,hogy soha sem féltem,hogy elveszítem.Tudtam hogyha mi ezt megpróbáljuk és szakítunk többet nem lehetünk barátok.De anno amikor még nem voltál együtt Lis-zel féltem neked bevallani az érzéseimet 2 ok miatt.Az első,hogy nem viszonzod és utána már nem lehetünk barátok.A második pedig ,hogy ugyan úgy érzel mint én megpróbáljuk szakítunk és elveszítelek-Vallottam be az érzéseimet.Elmosolyodott majd végig simított kezemen.Lehúzott maga mellé,hogy fejünk egy magasságba majd közelebb hajolt a fülemhez.
-És most félsz?-suttogta fülembe.Kirázott tőle a hideg amit ő észrevett és elmosolyodott.
-Őszintén?-bólintott-Nem-jelentettem ki határozottan.Kezét végig simította arcomon majd közelebb hajolt.
-Jó mert én sem .-Suttogta ajkaimra majd lezárta a kettőnk  közötti távolságot és megcsókolt.-Tori költözz hozzám ha kiengedtek nem akarom,hogy távol legyél tőlem.
-Figyelj Harry szeretlek de nem lehet hisz..-nem hagyta,hogy befejezzem a mondatot közbe vágott.
-Hisz neked ott van Ian-szomorodott el.Elmosolyodtam amit ő furcsállt.
-Nem,nem ezt akartam mondani hanem hogy mit szólnának hozzá a többiek és Liz.-Harry felnevetett majd magához húzott én pedig szorosan  bújtam hozzá.
-Neked mióta szőke a hajad?-fogott meg a hajamból egy tincset.
-Kb. 1 éve Liz-nek meg a szakításotok óta.Úgy gondolta kell a változás.-Mondtam miközben köröket rajzoltam kidolgozott mellkasán.Éreztem,hogy elálmosodom majd később valaki betakar s egy csókot nyom a számra.

3 HÉTTEL KÉSŐBB

Harry szemszöge

Végre ma haza mehetek.Anyával beszéltem é ragaszkodik hozzá.hogy Holmes Chaple-be menjek.Tori elmondott mindent Liz-nek.Hát...jól fogadta.Kicsit kiakadt,hogy Ő megmondta azt,hogy anno volt köztünk valami.Igen volt...levegő.2 napig tartott mire kibékítettem Őket.Tori megbeszélte az apjával,hogy vissza jön Holmes Chaple-be,s mint utólag kiderült Rob még nem fogott hozzá a költözéshez aminek Tori nagyon örült.Az orvosok annak viszont nem,hogy minden este itt aludt.Reggelente egy csókkal ébresztett ami ma elmaradt.Szemeim azonnal kipattantak s végig futtattam a szobán.Tekintetem megakadt  az erkély ajtón ami nyitva volt.Telefonom elvettem az ágy mellől majd kibicegtem az erkélyre.Megérzésem nem csalt ott állt a korlátnak támaszkodva és nézte a London Eye-t.Óvatosan mögé bicegtem majd átöleltem a derekát.
-Miért jöttél ki?-súgtam a fülébe majd belepusziltam a nyakába.
-Nem tudtam aludni,téged pedig nem volt szivem felébreszteni.-fordult felém,majd leugrott a korlátról és megcsókolt.-Pakolnunk kéne nem gondolod?-fonta karját a nyakam köré majd még kócos hajammal kezdett el játszani.
-Kéne de nincs kedvem.-hajtottam fejem a vállára.Nem tudom meddig állhattunk kint de egyszer csak Louis kiáltását hallottuk meg.
-Édesem hol vagy?Tori ha bármit is tettél vele kinyírlak.-fenyegette az előttem álló lányt aki hangosan felnevetett.-Szóval itt vagytok.Victoria azonnal engedd el  a szerelmemet.-Játszotta a szerepét Lou.
-Mert ha nem mi lesz?-kekeckedett Tori.
-Őőőőőő...azt nem tudom,de engedjétek el egymást és befelé pakolni.
-Oké megyünk-mondtam a mögöttünk álló egyednek.Gyorsan adtam egy csókot Torinak majd ujjainkat összefűzve indultunk vissza.Amint beléptünk meglepő látvány tárult elénk.Liam a ruháimat pakolta,El Toriét,Zayn az ágyon feküdt és twitterezett  de ez még semmi Niall és Liz a fotelben csókolózott!Leeyum hozzám vágott egy pólót ugyan is csak egy melegítő alsó volt rajtam.A pólót nemes egyszerűséggel magamra kaptam.
-Nah minden kész!-kurjantott egyet Louis.Zayn odaadta a  mankóm majd elindultunk a kocsikhoz.A parkolóba érve a srácok betuszkoltak Tori kocsijának hátsó ülésére majd Ő is mellém ült.Liam elfoglalta helyét a volán mögött Zayn pedig mellette.A többiék Lou-val jöttek.Az utat hazáig végig aludtam.
-Harry kelj fel megjöttünk-ébresztgetett Tori .Mikor eljutottak szavai az agyamig szemeim azonnal kipattantak majd a mellettem ülő lányra néztem.
-Mi már itthon vagyunk?-Néztem körbe és megpillantottam a házunkat aminek az ajtajában anya várt.Tori kiszállt mellőlem majd átsétált az én  oldalamra kinyitotta az ajtót majd segített kiszállni.Hirtelen megszólalt a telefonja.
-Ian-nézett rám kétségbe esetten.Bólintottam,hogy vegye fel-Igen?-szólt bele a készülékbe.5 percen keresztül csak aha és okét hallottam.
-Most?-kerekedett ki Tori szeme-Uhh oké akkor fél óra és ott vagyok.-tette le a telefont.-Találkozni akar velem-sütötte le a szemét.
Hé megértem a pasid és joga van veled lennie-csúsztattattam kezem álla alá majd megemeltem azt kényszerítve,hogy a szemembe nézzen.
-De én veled akarok lenni-bújt hozzám.Kezeim dereka köré fontam majd egy puszit nyomtam a hajára.