2012. október 29., hétfő

3.Fejezet Baleset

Sziasztok!Tudom hogy tegnapra ígértem a részt de nem jött össze ma pedig eddig azért nem hoztam mert kint császkáltam és nem volt időm írni de amint haza értem egyből neki ültem és írtam!Ma megjelent a fiúk új száma a Little Things.Kíváncsi vagyok hogy ki mit gondol róla!Jah és szeretnék mindenkit megkérni aki olvassa hogy írjon komit pls fontos lenne hogy fojtassam hogy felrakom vagy csak a füzetemben legyen nyoma hogy én ezzel is foglalkozom!Előre is köszönöm!
Pusszant Wiw!




3.Fejezet Baleset


Mikor apa kimondta,hogy Londonba költözünk megállt velem  a világ.Liz sem fogadta jobban.Szó szerint leüvöltötte apa fejét.Teljesen kiakadt,hogy itt kell hagynia a sulit,a barátait és Holmes Chaple-t.A vacsorát feszült hangulatban fojtattuk és fejeztük.Rajtam lett volna a sor,hogy mosogassak de leszartam.Felrohantam a szobámba majd levetettem magam a párnák közé s utat engedtem a könnyeimnek.Miután lenyugodtam elmentem tusolni.Magamra kaptam a pizsim majd átballagtam a hugomhoz.Lenyomtam a kilincsit de bezárta az ajtót. 
-Nina nyisd ki az ajtót légy szives-kopogtam be hozzá.Néhány perc múlva kattant a zár és nyílt az ajtó.Hugom kisírt szemével találtam magam szembe.
-Mit akarsz?-kérdezte bunkó hangnembe.
-Figyelj Nina Elizabeth Munro tudom,hogy neked ez most nehéz hidd el nekem is,de ketten megbirkózunk vele.Jó?
-Jó-indultam volna vissza a szobámba mikor Liz utánam szólt-Hé Tori nincs kedved filmezni?Tudod úgy mint régen.-Kérdezte mér mosolyogva.
-Persze akkor hozom a takarom egy pillanat-befutottam a szobámba lekaptam az ágyról a takaróm majd átsiettem hugomhoz.
-Nah mit nézünk?-rontottam be hozzá.
-Ted,LOL,vagy Jack és Jill?
-Ted-adtam meg az egyértelmű választ.
-Én is így gondoltam-mosolyodott el.Míg betette a lemezt a lejátszóba addig én befészkeltem magam az ágyába.A film felénél Liz bealudt.Kikapcsoltam a DVD-t majd a TV-t is kapcsoltam volna mikor egy ismerős név ütötte meg a fülem.
-Harry Styles a One Direction legfiatalabb tagja ma súlyos autó balesetet szenvedett-mondta a riporter.Amint leesett,hogy miről van szó a könnyek végig folytak az arcomon.A nő még mondott pár infót mint pl melyik kórházba van ki van vele és mi történ pontoson stb.
-Nina kelj fel most azonnal-Vágtam hozzá kétségbe esetten egy párnát.
-Mi a bajo...Úr isten Tori te sírsz?-kérdezte miközben átölelt.
-Ha..Harry a..autó balesetet szenvedett-csuklott el a hangom.Liz lefagyott.Nem tudta mint mondjon.Hirtelen kipattant az ágyból majd a gardróbjához sietett felöltözött majd hozzám vágta az egyik ruháját.


















                                   (Tori ruhája)
















(Liz ruhája a táska és a napszemcsi nincs benne)
-Öltözz!Most azonnal megyünk Londonba.-adta ki a parancsot.Magamra kaptam a ruhákat majd rohantam le a konyhába.Hugom egy cetlit ragasztott a hűtőre melyben leírja,hogy majd találkozunk Londonba és,hogy mindent pakoljon be nekünk apa.Ki mentem a garázsba majd kiálltam a kocsival.Megvártam még Liz is kiér majd beszáll.Elindítottam a motort.Ahogy elhagytok a házunkat Liz előkapta a telefonját majd hívta Gemmát.Elvettem tőle a telefont majd vártam míg felveszi.
-Szia Gemma.Figyelj Tori vagyok.Hol vagy?-Kérdeztem tőle felparkoltam a kocsibejáróra.
-Szia Tori most értem haza...
-Oké és Anne?
-A nagyiéknál
-Jó akkor most azonnal gyere már itt vagyunk érted-sürgettem egy kicsit.
-Tori megijesztesz.Mi történt? 
-Gemma gyere és mindent elmondunk-csaptam rá a telefont.Épp,hogy vissza adtam Liznek a telefont Gemma már be is vágódott hátra.
-Lányok mondjátok már mi történt?-mondta Gemma idegesen.
-Harry-nek balesete volt-adta meg a választ Liz.
-Hogy mi van?Ti erről honnan tudtok?-kérdezte teljesen bepánikolva 
-A friss hírekből.-mondtam miközben felkanyarodtam az autó pályára.A 3 órás utat másfél órára rövidítettem.Amint leparkoltam azonnal a recepcióhoz mentünk.
-Jó estét.Miben segíthetek?-kérdezte mézes mázos hangon.
-Jó estét.Harry Styles-t keressük a nővére vagyok és ők pedig a barátai.-adta meg a választ Gemma.
-3 emelet 256-os kórterem.Most hozták ki a műtőből.
-Köszönjük-mondtam majd elindultam a lift felé.Mikor felértünk Lou-ba ütköztem.Ő azonnal szorosan magához ölelt.A könnyeim megint utat törtek maguknak.Louis sem tudta magát tartani Ő is hagyta ,hogy a könnyei végig folyjanak az arcán.
-Most akartalak hívni,hogy mi történt-suttogta a fülembe.Bólintottam majd elengedtem és követtük a többieket.Liam azonnal felállt és magához húzott.
-Sajnálom-mondta  a hajamba.Még szorosabban öleltem őt.Niall oda jött és ő is megölelt.Zayn és Elenor a padon aludtak.
-Belehet hozzá menni?-kérdezte Gemma.A srácok csak bólintottak.Gem azonnal bement.
-Mit mondanak az orvosok?-kérdeztem meg végül.
-Szerencséje volt.Nagyobb baja is eshetett volna.-mondta Lou
-Kirepült a szélvédőn.2 bordája eltört és a bal lába is.Plussz még néhány karcolás és zúzódással megúszta.-adta a részletes információt Liam.Mikor Gemma kijött azonnal felém tartott.
-Felébredt és azt szeretné ha bemennél hozzá.
-Rendben-lehajtott fejjel indultam el a kórterem felé.Lenyomtam a kilincset majd beléptem hozzá.

Harry szemszöge

Mikor kinyitottam a szemem Gemma aggódó tekintetével találtam szembe magam.Hirtelen a nyakamba ugrott.Mondhatom kellemes érzés volt.
-Hé-hé-hé Gemma ez fáj-nyöszörögtem miközben visszaöleltem.Nővérem engedett a szorításán.Még pár percig ölelt majd elengedett és vissza ült az ágy szélére.Egy könnycsepp buttyant ki a szeméből amelyet azonnal letöröltem.Megfogtam a kezét mire Ő elmosolyodott.
-Harry mi történt?-kérdezte miközben az aggodalomtól csillogó tekintetét az enyémbe fúrta.
-Nem tudom.Arra még emlékszem ,hogy elrántom a kormányt és valaminek neki csapódok.-hazudtam a saját nővéremnek.Nem akartam ,hogy tudja nem bírom tovább Tori nélkül.Most nem arra célzok,hogy mint egy barát nélkül hanem mint a szerelem nélkül.
-Tudod,hogy ránk ilyesztettél?Amikor meghallottam a telefonba Tori rémült és ideges hangját nagyon bepánikoltam.-mondta már sírva.Nehézkesen felültem majd magamhoz húztam.Arcát a vállamba fúrta és így zokogott tovább.Mikor elhúzódott fojtatta.-Ő is nagyon ki van-mi van?
-Ki van nagyon ki?-kérdeztem értetlen fejet vágva.
-Hát Tori-itt esett le,hogy eddig róla beszélet
-Várj.Itt van?-bólintott-Légyszives küld be beszélni szeretnék vele-a melletem lévő gép gyorsabban kezdett csipogni.Gemma egyből levette,hogy miért akarok vele beszélni.Ezt egy mosollyal nyugtázta.
-Rendben szólok neki-hálám képpen megöleltem majd kiment.Vissza feküdtem majd vártam.
Innen zene
Pár perc múlva hallottam,hogy nyílik az ajtó és Tori lép be rajta.Lehajtott fejjel az ágyam me sétált majd leült a szélére.Kezét az enyémre tette mi Én össze kulcsoltam az övével.Elmosolyodott.2 év után újra láttam mosolyogni.Megint felültem és annyi idő után ismét a karjaimba tartottam.Kezeit nyakam köré fonta fejét pedig a vállamba fúrta majd éreztem a vállamon a meleg könnycseppjeit.
-Hé nem érdemlem meg,hogy miattam sírj.-suttogtam a fülébe.Még pár percig öleltem és simogattam  a hátár mikor hirtelen elhúzódott.A szemembe nézett majd megszólalt.
-Tudod te mennyire hiányoztál?Hogy mennyire fájt nekem mikor nem jöttél El-ékkel és Lou közölte,hogy többet nem foglak látni téged?És amikor megtudtam,hogy baleseted volt mennyire féltem,hogy soha többet nem latom a fürtjeid,a szemeid és a gödröcskéidet?Féltem mert még bele gondolni is rossz volt,hogy elveszítem a másik felem és azt az embert akit a világon a legjobban szeretek?-mondta miközben könnyei végigfújtak az arcán.Újra magamhoz húztam.
-Sajnálom-suttogtam a fülébe-Sajnálom amiért nem voltam veled és sajnálom,hogy rád hoztam a frászt.Nem tudom miért láttam jobbnak ha meghalok de még mielőtt elrántottam volna a kormányt emlékszem az  utolsó mondatomra.-felkapta a fejét és sürgetően rám nézett-Szeretlek Victoria Amanda Munro.-elmosolyodott majd újra megölelt.
-Én is szeretlek Styles-mondta.Eltoltam magamtól majd megcsókoltam.

2012. október 20., szombat

2.Fejezet Hogy mi van??

Sziasztok jelentem kész a fejezet!Összvissz kb 5-órát szenvedtem vele de sztem megérte mert már rájöttem milyen nehéz lesz ha nincs ihleted.Én is úgy indultam neki hogy lesz belőle valami de a végére már teljesen bele éltem magam.Jó olvasást!
Pusszant Wiw! 

A nap sugarai égetően sütöttek be az ablakomon.Mellettem édesen szuszogott Ian.Haja össze vissza állt de még így is helyes.Közelebb hajoltam hozzá majd megcsókoltam.Hirtelen két kar fonódott a derekam köré s közelebb húzott magához.Mikor levegő hiány miatt elváltunk csak mosolyogva fürkésztük egymás tekintetét.Az idilli pillanatot drága hugom szakította félbe.
-Victoria kelj fel!Apa elhúzott dolgozni és neked kell reggelit csinálnod-mondta kicsit se kedvesen-Amúgy szia Ian-váltott át kedves és nyálas hangnembe.Uhh még a hideg is kiráz tőle.
-Nina ha enni akarsz csinálj magadnak nem vagyok a csicskád
-Kösz-mondta majd felhúzott orral leballagott a konyhába.Ian már a fejét fogta.Nem csodálom már ő is totál ki van Nina miatt.
-Figyelj Vic tudom,hogy most nem vagytok a jó testvéri viszonyba már lassan 2 éve de próbálj meg nyitni felé talán Ő is másképp állna hozzád.-mondta Ian.Nem akartam beismerni de tudtam hogy igaza van.
-Oké de csak a te kedvedért
-Köszönöm.Szeretlek-amint ezt kimondta a pillangók életre keltek majd megcsókolt.
-Én is szeretlek-ezúttal én csókoltam Őt meg -Megyek letusolok elkészülök és utána beszélek a hugommal.Rendben?
-Rendben.-mondta majd kikászálódtam az ágyból és elindultam a szekrényem felé.


 Kivettem egy szaggatott világoskék csőfarmert,a fekete trikóm és a kedvenc kockás ingem amit még anno Liam-től kaptam.
Már lassan 2 éve nem halottam róluk.Harry nem nagyon jön haza inkább Gemma-ék mennek Londonba.El 2 napja volt itt Lou-val.Örülök,hogy legalább Ő nem taszít el magától.Dani-vel nem nagyon beszélek hiszen ő Nina pártját fogja.Niall néha ír Twitteren de az is csoda.Zayn...Ő Zayn nem nyílt meg senki előtt kivéve a fiúkat.Liam..Ő taszít el a legjobban.Semmi élet jelet nem a d magáról.Ugyan olyan mint Harry.Bár vele még azután is beszéltem miután Ninával szakított.Nah és itt indult el a lavina a hugom és köztem.Ő úgy gondolta,hogy miattam szakítottak.Aztán a fiuk elmentek az X-Factor turnéra.Onnantól nem beszéltem Vele.Miközben ezt végig gondoltam észre sem vettem,hogy a tükör ellőtt állok egy szál törölközőben.Gyorsan magamra kaptam a ruháimat majd kimentem.Ian az ágyamon feküdt miközben a laptopom bújta.
-Na készen állsz?-kérdezte miközben lecsukta a gépem tetejét.
-Hát...Nem tudom de megpróbálom rábeszélni,hogy menjünk el a parkba-mondtam neki a tervem.Hirtelen megszólalt a telefonja.Nem akartam őt zavarni ezért inkább lementem a konyhába.Nina éppen rántottát próbált sütni több kevesebb sikerrel.Oda álltam mellé majd megszólaltam. 
-Várj segítek-mosolyogtam rá.
-Oké.Köszi-Ő is elmosolyodott majd félre állt .
-Nina figyelj mit szólnál hozzá ha reggeli után elmennénk sétálni egyet?-kérdeztem meg miközben elővettem 3 tányért majd szedtem mindenkinek.
-Oké mehetünk- mondta .Mikor lejött Ian elkezdtünk enni.Miután végeztünk beraktam a tányérokat a mosogatógépbe.
-Tori hallod felmegyek átöltözök utánna mehetünk.-mondta.A pillanatnyi sokktól csak mosolyogva bólintottam.Újra Torinak hívott.
-Hahó Ian hívja Vic-et-integetett Ian a szemem előtt.Megráztam a fejem majd felé fordultam.
-Igen?Mondtál valamit?-kérdeztem mi elmosolyodott.
-Igen azt,hogy haza kell mennem mert anyának nagy híre van-miközben ezeket a szavakat kimondta mosolygott mint a tejbetök.-Én megyek is.Szia legyél jó.Szeretlek-mondta majd megcsókolt.
-Oké.igyekszem és Én is szeretlek-kikísértem az ajtóig ott még egyszer megcsókoltam majd felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom.Twitteren nem kis meglepetésben volt részem. 
@Harry Styles Miért taszítottam el őt magamtól?Hülye voltam!Most mikor a legnagyobb szügségem lenne rá nem hívhatom fel,nem kérhetem a tanácsát.Hiányzol @ToriAmM.95!
Na erre nem számítottam.
-Tori kész vagy?-rontott be Nina a szobámba.Hát hozta a stílusát.Egy sötétkék alapon LOVE feliratos trikót egy koptatott csőfarmert és a kedvenc Converse cipőkét viselte.Kiegészítő gyanánt 2 gyűrűt egy USA zászlós fülbevalót és egy ugyan ilyen mintás táskát választott.
-Egy pillanat megkeresem a cipőm-bólintott majd ki ment.Elő vettem a Converse csukám magamra kaptam majd lesiettem a lépcsőn.Nina a nappaliban    
ült.
-Mehetünk?
-Aham-mondta  majd elindultunk kifelé.Az ajtót bezártam majd a park felé vette kezdetét az utunk.Miközben sétáltunk rátaláltunk a régi búvóhelyünkre.Leültünk a fűbe és beszélgetni kezdtünk.
-Figyi Tori sajnálom,hogy téged okoltalak a Harry-vel való szakításom miatt.De úgy éreztem,hogy köztetek volt valami.-miközben az a szavak elhagyták a száját a füvet kémlelte.
-Nem Nins és sajnálom hazudtam neked úgy mint Harry is hiszen a szemed előtt úgy tettünk mintha utálnánk egymást miközben nagyon jó barátok voltunk sőt mondhatni már testvérek voltunk.Én megértettem mikor megutáltál mert azt hitted,hogy volt köztünk valami pedig soha nem volt.De mikor azt mondta,hogy szeret úgy éreztem hogy ezzel elárulom a hugom ezért voltam akkor több héten keresztül El-nél,hogy kitisztuljon a fejem és az övé is.Aztán elment Én pedig egyre közelebb kerültem hozzá majd eldobott téged és később engem is.Eddig szinte semmit nem tudtam Róla de amit most Lou mondott Hát ős is rosszul érzi magát.Szinte minden este full részegen állít haza és mindig más lánnyal.A srácok szerint ezzel próbálja eltereli a figyelmét arról hogy hiányzunk neki.De mint észre vehettük nem megy neki. Lou azt mondta ha ez így megy tovább lehet,hogy a menedzsment feloszlatja az 1D-t vagy Harry-t kirúgja.-Nina azt sem tudta hogy mit mondjon ezért fojtattam.-De Niall meg kiosztotta a menedzsert,hogy Harry nem megy sehova ha valami nem tetszik akkor fel is út meg le is út.Miután befejeztem monológnak nem nevezhető kisregényem percekig csak néztünk ki a fejünkből.A csendet Nina törte meg.
-De akkor miért nem jött haza soha?Miért taszított el minket magától?-kérdezte Nins
-Ennek is meg van az oka hidd el nem akart minket  kitenni a médiának veled pedig Caroline miatt szakított.-mondtam.Nina szemei 4 méteresek lettek majd leesett neki miről van szó.Még egy darabig ültünk és néztük a felhőket mint régen.
-Kezd sötétedni szerintem menjünk-állt fel hirtelen Nina.Bólintottam majd megpróbáltam felállni de amilyen szerencsés vagyok vissza estem és Nins-t is magammal húztam.Hangos nevetésbe törtünk ki majd megöleltük egymást.Ezután már tényleg haza mentünk.Mikor befordultunk az utcánkba láttuk,hogy apa már haza ért.
-Apa megjöttünk-ordítottuk el magunkat egyszerre Ninával,
-Sziasztok.Mi ez a nagy összhang?
-A jó testvéri viszony öröme-adtam válasz apu kérdésére.Felmentem a szobámba levettem a cipőm majd vissza lementem a konyhába.
-Apu csináltál kaját vagy...
-Csináltam-szakított  félbe.Csak bólintottam egyet-Menj az étkezőbe Liz is itt van mindjárt megyek én is nagy hírem van számotokra.-mondta mosolyogva
-Téged is beküldött -kérdezte Liz
-Aham.
-Nos gyerekek mint már mondtam nagy hírem van számotokra.Kaptam egy állás ajánlatot Londonba menedzser ként amelyet elfogadtam.Szóval a hétvégén Londonba költözünk-mondta tök nyugodtan.
-Hogy mi van?!-kérdeztük egyszerre Lizzel.     

2012. október 12., péntek

1 Fejezet!

Sziasztok!Nos hát nem toom hogy ki van itt://Szóval aki benéz és olvasaa az légyszives hagyjon magáról élet jelet.FONTOS lenne hogy tudjam csak magamnak írok vagy nem.Ki ír annak előre is köszönöm! Itt az első fejezet!
Pusszant Wiw!


1.Fejezet. Tori naplójából 

Reggel szörnyű kiabálásra ébredtem.Nina hangját tökéletesen felismertem.Kellet még pár perc mire rájöttem,hogy kivel veszekszik.Hát persze,hogy Harry-vel.Úgy döntöttem leballagok és kiosztom mind kettőt,hogy fogják be a szájukat.Épp a lépcső fordulónál jártam mikor elcsíptem egy eszme cserét.
-Harry nem fogod fel szeretlek,de ha te elmész Londonba nem lehetünk együtt -Halkult el hugom hangja.Tényleg multkor mesélte Harry,hogy jelentkezik az X-Factor-ba és Én marha még támogattam is .Csak arra gondoltam.hogy nem kell többet hazudnom senkinek de ezzel lehet hogy tönkre teszem a kapcsolatukat.Gondolat menetemből Harry hangja szakított ki.
-Figyelj megoldjuk,nem fogunk szakítani mert szeretlek és nem hogy hogy az X-Factor tönkre tegye az életemet-ezután már csak a cuppogásukat hallottam,Ohh minden happy.Mivel nem szerettem volna a fültanúja lenni egy nyelvbirkózásnak így inkább vissza ballagtam a szobámba.Mivel már teljesen friss voltam felmentem Twitter-re és Face-ra ahol semmi új dolog nem volt.Vagyis mégsem ugyanis El írt hogy 2 hét múlva jön Holmes Chaple-ba és 2 hónapot fog itt tölteni.
                                                                                *
El 1 hónapja érkezett,Harry bejutott a táborba,és most fent vagyunk Londonban mivel ma jönnek haza a srácok  Spanyolból.Igen srácok.Mivel Harry egyéniben nem jutott tovább így összekerült:Niall-lal,Liam-mel Zayn-nel és Louis-sal.Ők így öten a One Direction.A név Harry fejéből pattant ki,és mikor rákérdezte miért ö csak annyit mondott:"Mivel mindannyian máshonnan jöttünk és egyénibe indultunk de most már 1 a célünk."
                                                                                 *
El tovább maradt velünk Londonba.Louis-hoz elég közel került.Nina egyre jobban leszarja Harryt ahogy Ő is Nins-t.Nina egyre többet foglalkozik Niall-lel míg Harry már mindenki előtt olyan velem mint mikor csak négyszemközt voltunk vagyis közvetlen.Most a fiuknál vagyunk de holnap végre megyünk haza.Az biztos hogy hiányozni fognak az X-Factorosok főleg Cher.Vele nagyon jóba lettem ahogy El is.Cher csak a 4. lett de a srácok 3.Mind a 6-ra nagyon büszke vagyok.Örülök hogy ilyen barátaim vannak.De van 1 kis bökkenő mi lesz ezután...
2 ÉVVEL KÉSŐBB...

2012. október 11., csütörtök

Prológus

Sziasztok!Nos meghoztam a ptológust remélem megfelel.Ha nem az sem baj legalább tanulhatok a hibáimból!Jó olvasást!
Pusszant Wiw!


London.Mindenkinek az álmok városát jelenti még nekem is.Megszabadított életem egyik legnagyobb titkától és megajándékozott a szerelemmel majd el is vette sőt a testvéremet a barátaimat és a családomat.El kellet jönnöm magam mögött hagynom Londont,Angliát,az életem.Nem tudtam megtenni ezt vele/velük.Talán ha...vagy ha... mindig ott van az a ha.
Ha nem lenne akkor talán most minden másképp lenne.Anya még élne Harry még itt lenne a hugom nem utálna Ian még mellettem lenne és Apa sem a munkájának élne hanem nekem/nekünk.El kell tünnöm ÖRÖKRE!

2012. október 10., szerda

Szereplők!


Név: Victoria Amanda Munro
Becenév: Vic,Tori,Am
Született: 1995.09.15
Élete: Holmes Chaple-ban született.Van egy iker testvére Nina.2010-ben elveszítette a lelki társát Harry-t vele mindent meg tudott 
beszélni.Bár ezt mindenki előtt titkolták főleg mert Harry Nina barátja volt.





Név:Nina Elizabeth Munro
Becenév: Nins,Lizzy.Liza
Született: 1995.09.15
Élete:Holmes Chaple-ban született iker testvérével Torival.2 petéjű ikrek így nehéz őket össze keverni de még vannak akik képesek rá. Harry barátnője de az X-Factor után szakítanak de barátok maradnak.

Név: Eleanor Jane Calder 
Becenév:El 
Született:1993.07.16(nem biztos)
Élete:Manchester-i lány .Tori egyik legjobb barátnője.Az X-Factor alatt London-ba utazik a lányokkal ott ismeri meg Louis-t aki később a barátja lesz.




Név: Cher Lloyd
Becenév:Chery
Született:1993. 07.28.
Élete:2010-ben ismerte meg a lányokat és azóta is nagyon jó a kapcsolatuk bár Nina nem rajong azért hogy nővére ennyire Cher mellett áll. 








Név :Gemma Styles 
Becenév:Gem
Élete:  Harry nővére .Nins-t a saját hugának tekinti.Mikor megtudja hogy Nina és Harry szakítottak úgy dönt hogy újra össze hozza őket de sajnos ez nem sikerül.  

 Név:Danielle Paezer
Becenév:Dani
Élete:2010-ben ismeri meg Liam-et. Mikor Nina összeveszik nővérével ő mellette áll bár tudja hogy nincs igaza.
Név:Robert Matthew Munro
Becenév:Rob
Élete:Torinak és Ninsnek az apja.Félti őket minden fiutól de Harrytől és Iantől nem.Későb a One Direction menedzsere




Név:Ian Brian Peterson
Született:1993.11.24.
Élete:Tori barátja.Mikor Harry teljesen kiszált Tori és  Nins életéből akkor ismerte meg.Nála kereste a pótlékot de idővel beleszeretett.







Név:Harold Edward Styles
Született:1994.02.01.
Élete:Nina volt barátja.Miútán szakítottak barátok tudtak maradni de Nina nem tudott tovább lépni.2 évig a lányok semmit ne hallanak róla de 2 év után vissza tér az életükbe.










Név:Louis William Tomlinson
Született:1991.12.24.
Élete:Elenor barátja.Torit huga ként szereti.Mindig vigyázott rá míg nála volt Londonba.Sose értette Harry-t hogy miért zárt ki az életéből egy ilyen életvidám humoros és mindig pörgő személyiséget.
Név:Niall James Horan
Született:1993.09.13.
Élete:Mikor megismeri Ninát lát benne valami mást de még ő sem tudja hogy mit.2 évig csak Torival tartsa a kapcsolatot úgy ahogy.De mikor újra belép Nina életébe nagy szerepe lesz.











Név:Liam James Payne
Született:1993.08.29 
Élete:Danielle barátja.Mivel Dani kiáll Nina mellett így Liam úgy dönt hogy nem mond ellent neki.Eltaszítja magától Torit de nem tudja teljesen kiverni sem a fejéből sem a szívéből.Hiszen aki egyszer a családod része lett az örökre az is marad.








Név:Zain Jawadd Malik
Született:1993.01.12.
Élete:Nehezen nyílik meg mások előtt ám mikor a lányok újra belépnek az életébe Torival megosztja az érzelmeit.Hála Torinak összejön Perrie-vel.